Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo Harcművészeti SE
Írta: Pecsuvácz Péter    PDF Nyomtatás E-mail

Mottónk:Aki igazán ért a harchoz, annak ereje végzetes, számítása pedig pontos. Az erő igazság nélkül erőszak, az igazság erő nélkül tehetetlenség.

feher tigrisek logo300pxA Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo Harcművészeti Sportegyesület 2011-ben kezdte meg működését a jelenlegi egyesületi formában, a Magyar Kempo Szövetség felügyelete alatt. Felcsúton 1994 óta folyik a kempo oktatása, de ebben az egyesületi rendszerben 2011-ben került bejegyzésre. Az klub célja, hogy népszerűsítse a kempot mint harcművészeti irányzatot, lehetőséget biztosítson az iskoláskorú gyermekek és felnőttek sportolására, versenyeztetésére és az önvédelem hatékony elsajátítására, továbbá az egészséges életmódra nevelésére.

A kempo edzéseken a tanulók az önvédelmi és versenytechnikák mellett fegyelmet, kitartást tanulnak, magas fokú pszichikai és fizikai tűrőképességre tesznek szert. Az elmúlt közel két évtizedben számos hazai és nemzetközi versenyen vettünk részt, ahol öregbítettük a kempo és Felcsút jó hírét. 1999-ben az A.K.K.S  (American Kenpo Karate System) Európa-bajnokságon versenyeztünk Dániában, ahol Tóth Imre akkor még 13 évesen élete első nemzetközi megmérettetésén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A következő esztendőben Anglia adott otthont ennek a versenynek, klubunk pedig a szigetországból is érmekkel tért haza. Ezen a viadalon Ember István nyakába került a bronzérem és a válogatott több tagja is dobogós, vagy dobogó közeli helyen zárta a tornát.

CIMG6254

2003 évben Írország volt az Eb házigazdája. Ezen a versenyen is volt felcsúti sportoló a válogatottban. Ember István újra a harmadik helyen végzett. Szoldáth Dániel pedig nem sokkal lecsúszva a dobogóról negyedikként zárta a kontinensviadalt. A nemzetközi versenyek mellett természetesen számos hazai sportrendezvényen bizonyítottunk: szinte minden versenyről érmek tucatjával érkeztek haza a felcsúti kemposok.

Ezeket az eredményeket szeretnénk az új egyesülettel megismételni. A tanulók gőzerővel készülnek a jövő évi törökországi világbajnokságra, amit a legnagyobb kempo világszövetség, az International Kempo Federation (IKF) rendez. A srácok közül minél többen szeretnének bekerülni a Magyar Kempo Szövetség válogatottjába.

CIMG5566

Az edzések a Felcsúti Sportcsarnokban zajlanak hétfőnként és szerdánként 18 órai kezdettel.

Az egyesület elnöke Mészáros János.
Alelnöke Kornély György.
Edzők:
- Sensei Kornély György
- Sensei Ember István
- Sensei Lacza Ádám Illés.

Vendégoktatók:
- Shihan Várszegi Rudolf 7. danos kempo nagymester
- Nagy „Csonttörő” János többszörös profi ökölvívó világbajnok.

Az egyesület elérhetőségei:
Név: Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo Harcművészeti Sportegyesület
Székhely és terem címe: 8086 Felcsút, Fő út 137.
Telefon: +36 70 626 1559
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Web: http://www.fkse.udc.hu/

 

 

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.